SNEWS
21 - MorphOS 2.0 - A nagy kékség
- Te izé... - mondta miközben zavartan kifelé bámult a tengeralattjáró gömbablakán-...mondd csak...
- No.
- Tudom, hogy már több napja vagyunk itt megfigyelni az élővilágot, de...
- Bökd már ki, vagy hagyj aludni. Késő van, álmos vagyok.
- Ez a dög nagy pillangó eddig is itt volt?
Egy messzi messzi galaxisban
Azt hiszem sehol máshol nem szoktam német billentyűzetkiosztást használni. Pedig remek kis középút a magyar és az angol között - az elôbbi hibái, az utóbbi hiányosságai nélkül.
Lehetett volna másként
Történetünk azonban most nem itt kezdôdik. Képzeletben valahol 1997-1998 táján járunk. Majdnem minden ugyanolyan mint akkor, talán egyetlen dolgot leszámítva. Nem ment csôdbe a Commodore. Sôt, néhány korábbi esemény sem úgy történt ahogyan. Összejött a japán biznisz, és nem ez volt az utolsó amit sikerült nyélbeütni, valamint anyagi javakban is jobban dúskál, és vakmerôbb is a cég. Generációváltásra, új gépre készülnek, a legteljesebb titokban, ezúttal a Motorola és IBM közös processzorával. Az új géphez pedig vadonatúj operációs rendszer is dukál.
Na valahogy így tudnám elképzelni, hogy ne itt tartsunk. Hogy ne csupán maroknyian legyünk, amikor megjelenik, mint most. Még ha ez a maroknyi ember is képes akkora forgalmat generálni, hogy a készítôk alig gyôzzék a regisztrációt.
Régen volt már, hogy elődje, az 1.4.5 napvilágot látott. Vártuk mint 1.5-öt, majd 2.0-át. Láttuk a bemutatókat, videókat és a nyálunkat csorgattuk. Ám csak nem akart megérkezni. Azután egy napon arra érkezem haza, hogy a levlistán egy kazal MorphOS 2.0 témájú levél vár. Még egy flame valószínűleg, hogy mikor jön már.
De nem, megérkezett
Felismerhetô, honnan jött, mégis már egyedi ahogyan a dolgokra reagál, amilyen rutint megkövetel. Annyira épp, hogy gond nélkül boldogulni lehessen vele, de picit magáénak érezhesse mind aki Amigát, Linuxot vagy akár MacOS-t vagy akár Windowst használ. Hogy Amigára miért hasonlít, az benne van magában a rendszerben, minden becsukott szemű billentyűzetrövidítésben, majd minden programomban, és a hozzáláncolt régi rendszeremben, ha kicsit már tovább is lépett rajta. Linuxnak elég annyit mondanom, hogy minden requester tetején visszanavigálhatunk a gyökérbe (ahol minden meghajtót és assign látható). Aki használt már MacOS-t, az a beállításokat nem fogja eltéveszteni. Ugyanaz a rendszer, egyszerűségre és használhatóságra törekvés, és nem kevés az eredeti eleganciájából. Az egészben pedig az az ijesztô, hogy az installja elé akár egy megveszekedett Windows felhasználót is le lehet ültetni már. Bár start menüt még nem kap, de ha az XP Vista váltást, illetve az új Office teljesen embertelen felületét túlélte, ezt is túl fogja. És van benne még valami. Valami ami nincs meg semmi másban.
 |
| Az új Prefs nem kicsit MacOS utánérzés. |
Houston, a pillangó leszállt
Az alkalmazáshiány persze az, ami ma már igazán megkülönböztet bennünket a nagyoktól, és igazán megmutatja, miben vagyunk lemaradva azoktól, akik mögött hatalmas cégek, vagy milliós felhasználóbázis áll. Szerény lehetôségeinkhez képest azonban a MorphOS kitesz magáért. Az 1.x-ekkel ellentétben most mindenbôl kapunk valamit. Van itt egyszerű rajzolóprogram, szövegszerkesztô, a jelenleg elérhetô legnagyobb tudású Amigás böngészô.
Cobra 11
A csomagszállító az autópályán érkezett. Ránézésre kicsit legónak tűnik, ám ez mit sem változtat azon, hogy ezúttal tényleg a segítségünkre vannak a kipakolásban. A legkomolyabb sokk ami ért, hogy a monitorom natív felbontásában köszöntött be az 1.x-ek standard felbontásától eltérően - az 1680x1050-et ráadásul VGA csatlakozón keresztül produkálta, olyan precízen ahogy azt 1.4.5 alatt soha nem sikerült beállítanom.
 |
| Kalandos úton érkezett a szállítmány. |
Elődjéhez képest ugyanis ebben változott a legtöbbet. Letisztultabb, teljesebb, és jóval könnyebben használható lett még azok számára is akik sohasem csináltak ilyet annak előtte. Már nem script az install, hanem szépen végigvezet bennünket minden beállítási lehetőségen. Sőt, magyarítást vagy magyar kiosztást sem kell hekkelnünk vagy vadásznunk hozzá - mindkettőt beépítve támogatja.
 |
| Beware Magyarország. |
Amit eddig oly sokan hiányoltunk is itt van - és még működik is.
 |
| Ezzel még én is elboldogultam. |
Azt, hogy hova kérjük a jégbehűtött oprendszerünket is jóval egyszerűbben beállíthatjuk.
 |
| Hova kéri a kedves vendég oprendszerét? |
Azért az újdonságoktól eltérően sem teljesen ugyanaz minden - számtalan apróság azért megváltozott. Teljes listát azért nem mernék írni, mert egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy mindent megtaláltam már, de jöjjön kép három apróságról amit ennyi idő alatt is sikerült.
 |
| Pointerek minden alkalomra. |
 |
| Mit is akarok én most felmountolni... |
 |
| Illetve milyen képrenyővédőt is szeretnénk. (Csak győzze a videokártyánk a felbontást) |
Azt már említeni sem merem, hogy a MorphOS valószínűleg rekordot állít fel operációs rendszerek között a világ leggyorsabb Shutdown funkciójával. Plusz becsempészték az eddigi CD-ről bootolás mellé az Amigán már megszokott Boot Menu-t is. (ezt is engedélyeznünk kell)
Superbundle
Az nem jár hozzá, viszont rengeteg program az igen. Legfontosabbként talán a Sputnik legújabb verzióját említhetjük meg (és ezúttal nem nekünk kell az installálásával bíbelődnünk, elég az ikonra kattintanunk). Az apróbb játékok, rendszerfigyelő eszközök mellett rajzprogramot, szövegszerkesztőt, teljesen kellemesen működő screengrabbert, képnézegetőt és ki tudja még mit kapunk. Ráadásul megjelenése óta folyamatosan jönnek ki hozzá az apróságok, amelyek magukban szinte mind nagyobb durranások mint amiket hozzá adtak.
Cowabunga!
Az igazán komoly változást ugyanis nem az egységesebb kinézetben, felhasználóbarátabb felületben vagy az új funkciókban, hanem közvetlenül a motorháztető alatt találjuk. Alapból azonban ezek egy része ki van kapcsolva - hiszen a rendszer nem tudhatja, megfelelően erős videokártya áll-e rendelkezésre hozzá. Ha azonban igen, akkor a boot image után a "3D" paramétert is megadva a rendszerünk egész egyszerűen - ugyanolyan marad. Látszólag.
Lucy és Scube
Azonban a valóságban innentől rengeteg mindent a grafikus kártya vesz át a rendszertől. Ehhez nemcsak jobban is ért, hanem egészen vad dolgokat tesz lehetőve. Ahhoz azonban, hogy az új rendszer az igazi erejét meg tudja mutatni két külön kis programot kell letöltenünk.
Ezek egyike Lucy, aki áttetszővé varázsolja a nem aktív ablakokat.
 |
| Lucy akcióban |
Illetve tettestársa Scube, aki a modernebb oprendszerekben már standard, parasztvakító három dimenziós taszkváltást tesz lehetővé.
 |
| Scube - taszkváltás zízú, sittysutty |
Összefoglalás
A MorphOS 2.0 egyelőre Pegasos 1, 2 és Efika gépekre hozzáférhető. A szabadon letölthető verzió ingyenesen használható, ám egyhuzamban csak fél óráig használható. Ha szeretnénk ezt a limitációt kiiktatni, a rendszerben található regisztrációs program segítségével vásárolhatjuk meg, és szerezhetünk gépre szabott kulcsot hozzá. Ennek ára nem olcsó, 111 euró, amely július 15-ét követően 150 euróra emelkedik. Ennek ellenére a készítők keményen küzdenek a regisztrációk hullámával. A fizetés PayPal segítségével lehetséges (akár MorphOS alól is).
Hogy megérte-e? Akinek az 1.4.5 kevés volt, annak a 2.0 sem fogja megváltani a világot. Aki viszont jól érezte magát vele, annak egészen biztos vagyok benne, hogy megéri. A legutolsó centig.
Linkek
Végezetül pedig a linkek amelyekről a fent említettek mind letölthetőek:
MorphOS letöltés és Help Desk: http://www.morphos-team.net/news.html
Lucy letöltés: http://amigazeux.org/
Scube letöltés: http://kiero.binaryriot.org/scube.lha
Személyes konklúzió
Szinte ismeretlen fogalomként az Amigás világban nem csúszott megjelenési dátumot - ugyanis nem volt ilyen neki (bár ettől még jóval később jelent meg, mint sokan szerették volna). Láthatóan nem az volt vele a cél, hogy ránézésre essünk hanyatt tőle - bár zseniálisan egyben van, és mindenben ott látjuk Jobbo nem kevés munkáját - de igazán a felszín mögött erősítettek rajta. Rengeteget kerekedett, szinte minden megvan már benne, amit egy operációs rendszertől ma elvárhatunk - felhasználóbarátságban pedig egész döbbenetes az előrelépés. Amit a csapat létrehozott az valami egészen professzionális dolog.
Remélhetőleg egy szép napon valami úton-módon sikerül majd a magunkkal cipelt nehézségeken is túllépni - mint amilyen az, hogy a régi programok futtathatósága érdekében még mindig nincs teljes stabilitás. A nagyfiúkkal mint Vista, OSX vagy Ubuntu így még nem léphet egy ringbe - hazai pályán azonban mindenkit lepofoz.
Drágának drága - de valljuk meg, amennyit a többség Amigázik mostanában, arra a fél óra ingyenes időtartam is bőven sok szerintem.
Update: Röviddel a 2.0 megjelenése után már ingyenesen letölthető a 2.1 update, amely új funkciókat, és a felhasználói visszajelzések nyomán javításokat, fejlesztéseket is egyaránt szép számban tartalmaz.
MorphOS 2.1 update: http://www.morphos-team.net/downloads.html
A változások listája: http://www.morphos-team.net/releasenotes-2.1.html/
Szerzõ:
Emeric SH |
 |